kevesebb kilincset fogott, mint

Én kiírnám, én olyan vagyok! Az eufémizmus és az elhallgatás nagyobb stílushiba tud lenni, mint a “csúnya” szó, meg hát ezt amúgy sem én mondom, én ilyet nem mondok senkire, mert ez nagyon gáz, érvnek meg értelmezhetetlen is. Ennek nem a szóhasználata az ocsmány, hanem a sugallata, az értékrend, amelyben fogant.

De ha én ezt címben leírom, a kereső algoritmusaiból következően beözönlik ide találatként egy olyan mentalitás, amelyikkel én nem szeretnék találkozni. Általában sem szeretem a keresőből érkezőket. Mindig abból van a félreértés és kultúrsokk, ha valaki véletlenül jön, és nem pont ezt a blogot akarja olvasni.

Azért veszem elő a szextémát, mert, ahogy egy baráttá lett olvasóm észrevételezte, nagyon horny lettem mostanában. Ez jó szó.

Első reflexem az volt, hogy nem illik nekem hornynak lennem, de ciki, mit szólnak, hogyan kéne eltitkolnom, előadnom, hogy nem is vagyok horny, vagy valóban lejönni a hornról. Keresztény bűntudat! Nekem nem szabad. De aztán rájöttem, horny vagyok, igenis, emellett és ezen kívül is örömvágyó, szabad és vicces (ez nem mindig jön össze), és hornynak lenni jó. Nem az tesz kiszolgáltatottá, ha horny vagyok, és ez látszik rajtam, hanem az, ha ínségből választok partnert, mert alig akad valaki. A trendibb testalkat és a teniszruhám arra jó, hogy többekkel nézzünk össze, és magamat értve, igazi vonzalomból választhatok. Győzött hát a valóság, és a nem hornyk elkeskenyedett lényének látványa: ez itt az élet sűrűje. Kapcsolódni, éspedig nem érzelmi alamizsnáért, idilli-elméleti rajongási lehetőséget keresve, hanem egyszerűen, mosolyogva vállalni, hogy szexuális lény vagyok, hát mi lennék, ha egyszer lehetek? És vállalni ennek a kockázatát, az ítéleteket, a sérülésveszélyt is.

Szembenézni magammal: mitől jó ez nekem? Mitől jó tetszeni, nekem mi tetszik őbenne, mit akarok tőle, menyire tartós az, ami sodor épp, és hogyan kell lezárni, elköszönni, ha mégsem, vagy már nem. Tudok-e emberi és tisztességes lenni a kétszemélyességben, semmilyen módon nem manipulálni, szabadnak maradni, szabadságot hagyni?

Gyönyörűek azok a kilincsek, igazság szerint, mívesek, tömör az anyaguk, és csodálatosan pontos a működésük. Én már nem félek se a kilincstől, se ettől a szabadságtól. Lobogó hajú, elemi érzés a maszkulint, a mitikusan sodrót keresni és elfogadni a férfiból, és nem a funkciót. Azt, amikor a kirobbanó nőségem rá meri bízni magát az ő férfiságára, nem fél, nem viselkedik, örül, és én sem félek, én sem viselkedem, és örülök, az ő örömének is.

(Olyan jó, hogy én már nem keresek papás-mamásra embert. Arra sosem kerestem, nekem a nevelj fel-vigasztalj meg-ne legyek egyedül-de nagy intellektusok vagyunk mi volt a szoftverem és tévedésem, és abból lettek a gyerekeim. Aztán meg, mint Mauglit a farkasok, a blogom nevelt fel, annyi minden lett általa, és nem érzem magam magányosnak.)

Tehát, az idióma eredeti formája így néz ki:

Több faszt fogott, mint kilincset.

Mely egyben vád is.

Eredetileg akkor került elő a téma, amikor áprilisban, még a Kiss László szégyenletes ügye kapcsán Görög Zita kiállt, és feltűnően okosan és egyenesen magyarázatot kért az úszósportban és -oktatásban jelen lévő, a gyereklányokat áldozattá tevő, rendszerszintű visszaélésekre. Illetve amikor nekimentek, minősítgették, arra válaszolt. Na, ott írta egy dús lelkű kommentelő, hogy Görög Zita csak ne beszéljen, mert több faszt fogott, mint kilincset.

Én persze mindjárt azt gondoltam, hogy biztos az volt a heppje, hogy vállal lökte be. Aztán meg azt, hogy annak, amit a kommentelő gondol vagy tudni vél, nem sok köze van a gyereklányok elleni erőszakhoz, és egyedüli célja Görög Zita megalázása, hiteltelenítése és elhallgattatása.

Mit is jelent a vád? Túl a középkoron, a következő tények sejlenek föl:

A nő maga dönt a szexualitásáról, aktívan éli, szava van a saját életében, nem csak elfogadja Egyigazi jelentkezését, hogy oldalán aztán, törvényes kapcsolatban, zokszó nélkül és élethosszig betöltse evo-patriarchális szerepét.

Több partnere van (egymás után, vagy egyidejűleg), vagy ezt feltételezik róla.

De jelentheti azt is, hogy a nő független, szép, kívánatos, és bár kapcsolatairól adat nincs, közünk hozzá sincs, mórickáék az ilyen nőt úgy képzelik, mint “mindenki babáját”. A régi lúzer nóta: minden kívánatos nő, akinél a férfinak esélye nem lehet, feslett. Izgalmas, nézegetendő, és gyűlölet tárgya. Ez maga a nőgyűlölet: rettegés a nő szexualitásától, erejétől, önrendelkezésétől. Megvetik és ócsárolják azt, akiről nem tudnak leszakadni.

Vagy: a nő gyereket szült, de később nem az apával él, mással boldog, erről esetleg újságban is lehet olvasni, vele is vállal gyereket. Ad absurdum, nincs gyereke, csak szerelme.

Ide is érkezett egy komment:

mit lehet várni egy olyan cemendétől, akinek minden gyereke más apától van?

Ez én volnék. Azannya, mondtam erre. És ha úgy volna is? Ezek tényleg az én életrajzom összeközépkorozott, boszorkányüldözősre satírozott (és hamis) elemei alapján minősítik a blogomat, közlendőmet, amelyet önszántukból olvasnak, miközben arról sírnak, hogy a nők nem akarnak velük lefeküdni, nem elég alázatosak, puszta szeszélyből meggondolják magukat, és egyébként a legocsmányabb módon figyelnek és zaklatnak?

Szeretném nektek, kedves nőktől és a nők valóságától félő, ennek leplezésére őket leszóló férfiolvasóim, elmesélni, hogy hogyan működik a mi szexualitásunk. Mi: azok, akik szeretnénk és szeretünk szexuális lények lenni (mert így döntöttünk), ehhez kellően szuverének, felszabadultak és vonzóak vagyunk, és nem is traumatizálódtunk (mert volt olyan szerencsénk).

Sok mindenért lehet férfit akarni:

• társnak, családalapításra — ebben a megbízhatóak és felelősek, egyenlőségpártiak a befutók annak a fajta nőnek, amilyen én is vagyok, esetleg a sodróan szexi sármőrök (az nagyon rosszul szokott végződni)
• valakiről gondoskodni, valaki helyett szervezni az életet, anyáskodni — szexuálisan kevéssé vonzók csinálják (nem szerencsés lelki játék és főleg minta a gyereknek)
• “nevelj fel, törődj velem, gyógyíts meg”: kínzó szeretethiányból, traumatizálódásból, illetve a magánytól való rettegésből (jól ismerem, tud benne boldogság lenni, de sok aknát rejt)
• legyen egyívású társam: intellektuális-emberi lelki partner, mellesleg szex — a nem erős szexusú nők választják, tökéletesen működhet, ha mindketten olyanok
• a maszkulin erő és az örömvágy életigenlő, ifjú megéléséért.

Én most ez utóbbiról írok, mivel a téma a szex és a promiszkuitás, a szabad partnerválasztás, és azért is, mert antifeminista olvasóim ezen borulnak ki a leginkább, ezt nem értik, ilyenkor érzik (reálisan), hogy ők kimaradtak a jóból, és ekkor kezdenek moralizálni: ha egy nő maga dönt a szexualitásáról, és annak a lényege a vágy és az öröm.

Mi nem célpontok vagyunk, naiv prédák, és az a ti saratok, azon kívül tuti vágyölő momentum, ha a férfiasnak gondolt nyálcsorgató vadászatban prédaként kezeltek és manipulálni próbáltok minket. A mi szerelmeink tudják, mégpedig az első, legkésőbb az ötödik pillanattól, hogy tetszenek nekünk, és ezt kifejezni nem félünk. Minket nem kell befűzni, és nem akkor “van szex”, ha valaki kidumál a bugyinkból, ha elég hatalmas, vagy kellő számú vacsorára vitt. Hanem akkor, ha lenyűgöz, és amikor ott tartunk az intimitásban, akkor nem sok kétely van, nem kell a duma.

Akkor, attól vonzó nekem a férfi (pontosabban én azt nevezem maszkulinnak), hahogy (ezt a kötőszót nagyon szeretem, és ajánlom megértő elemzésre!) nem fél a női szexualitástól, az igazitól. Nem fél a nőtől, nem uralni akarja, nem démonizálja a szabadságát, ellenben élvezi és rajong érte. Akkor pedig kölcsönösen lobban a dolog, mindkettőnk szemében, alsóneműjében, esetenként szívében. (Ezt most külön kiemelem, mert írtam többször is, hogy én csak érzelmi kapcsolatban szeretkeztem életemben, de ez nem pontos megfogalmazás, a pontos az, hogy — már ifjan is — csak humán módon vettem részt benne, vagyis minden kapcsolatom emberi, felelős és teljes lénnyel megélt és akart volt, nem belesodródós, nem kutyaharapást szőrével, nem karompróbálgatós, és nem erőnek engedős.)

Ezzel szemben akivel nem éljük meg a csodás kétpólusú görög kívánkozást, azzal nem fogunk szexelni, és ebben a témában nincs igazság és jogkövetelés. (Egyenlő bánásmódról eleve csak alapjogok esetében lehet szó, és elsősorban berendezkedés és törvény biztosítja, nem magánszemélyek a magánéletben, így ne remélj közszolgáltatásként random nőt, aki majd igazságosan lefekszik veled, aki nyomi vagy.) Azzal vádoltok minket, hogy nekünk csak a gazdag/alfa/nagyfarkú/professzor/izmos/celeb/jóképű kell, és hol igazságos ez, mi lesz így veletek, a 80 százalékkal, de a helyzet az, hogy nem érdemes számolgatni meg tudományoskodni, élni kellene inkább, valódi életet. A férfiak nekünk egészen különböző okokból szoktak tetszeni, néha nem is érdemalapon, csak egy fura pillanat fénytörésében. Sokunknak tetszik sokféle férfi, így, ha azt próbálod kiolvasni ebből a bejegyzésből, hogy milyen legyél, hogy te is kelljél, azt tudom mondani: nem kell semmit teljesíteni, csak megvárni azt, aki vágyik rád, és akivel jó neked. Ha viszont erősködsz, követelőzöl és dühös vagy, ha garanciákat akarsz és viselkedési sémákat tolsz a bizalom és a spontaneitás helyett, akkor biztosan és végleg elrontasz mindent. A nővel az alakulót, de főleg: önmagadat.

Erről itt olvashatsz részletesen: már beszélgetni se lehet

Ha pedig odáig torzulsz, hogy életvitelszerűen erősködsz, vagy (akár nagyon kedvesen, szolgálatokkal) manipulálni próbálod a célpontodat, ebben az igazi hozzád-vonzódásban nemigen lesz részed. Te akkor nőhöz hatalmi alapon, erőszakkal vagy pénzért jutsz, vagy úgy se (és még azt is nekem írod meg vádló panasszal, hogy nincs pénzed rá).

Habár a kontrollálatlan szexualitást a szégyenalapú társadalom veszélyesnek és mederbe terelendőnek gondolja, valójában semmiféle morális vonatkozása nincs annak, hogy magunk döntünk a szexualitásunkról, annak aktív részesei vagyunk, hogy megéljük és élvezzük azt, hogy tetszünk és hogy a másik is vágyat kelt bennünk. Hogy örömünket leljük a vágyban, a játékban, a várakozásban és a beteljesülésben, fel merünk szabadulni, feltárni lényünk nem jólfésült részeit. Olyankor van egyébként az, hogy kifejezetten nem egy-egy magatartásfajtát vagy pózt élvezünk, hanem az egész embert és testet mindenestül, és értelmetlen a kérdés, hogy te hogy szereted. Akinek volt ebben része, tudja, miről beszélek.

És ha életünkben több, akár sok ilyen partnerünk is van, az sem morális kérdés. Noha a gyakori váltásban elkophat ennek a szenvedélye és tisztasága, és lehet belőle függőség és puszta énmegerősítő tréning.

Én mitikusnak élem meg ezeket, ógörögnek, mint amikor hódolunk egy istenségnek, magának a Vágynak. Tiszta és magától értetődő, és nagyon erős.

Enged a vágyainak. Ijesztő, ugye? De minek engedjen? Kényszernek? Megszokásnak? Szerepnek?

Akár férfi vagy, akár nő, ha a fenti sorok szorongással vagy akár csak enyhe felháborodással töltenek el, sürgősen gondolkodj el azon, hogy mi a képed a szexualitásról, másokéról, a sajátodról, miben élsz most, mi hiányzik az életedből, mitől félsz, mivel tartod ellentétesnek a vágyat és az őszinteséget. Mindez, amiről írok, nem erkölcsi kérdés, hanem az emberi létezés csodálatos ajándéka, ezen kívül pedig, mivel a nők szexualitásában csúnyán belegázoltak, emberi jogi kérdés, helyreállítandó kollektív sérelem. A női szexuális szabadságról beszélünk, amely nem jelent felelőtlenséget, inkább kiindulópontot, lehetőséget. Amiatt, hogy ezzel az istenadta (kis és nagy i-vel egyaránt) szabadságával valaki él, és ezt élvezi, őt megszégyeníteni próbálni a legbarbárabb butaság, és kilóg mindig a lóláb: a nyomor.

Személyes részletei viszont a magánélet körébe tartoznak, azt taglalni vagy találgatni szánalmas kulturálatlanság.

Ebből a posztból talán felderengett a válasz a nagy kérdésre, hogy mit keresünk a férfiakban, mitől igen az egyik és nem a másik, és mivel szúrhatod el biztosan az alakulót. Nem célom senkiben rossz érzéseket kelteni, se oly módon beszélni a szexről, hogy mi vagyunk a diadalmasak, nektek meg nem jut. Nem azt akarom hangsúlyozni, hogy félistenekkel állunk csak szóba, noha így van. De a félistenek közöttünk járnak, úgy ragyognak fel a halandóságból, néha véletlenül, és az a titkuk, hogy nem biztosra mennek, nem garanciát akarnak, meg mernek nyílni, és nem félnek a nők szexusától, testének és szenvedélyének valóságától. A nő meg akkor tud önmaga lenni, ha nem érzi a pressziót, hogy királynőnek kell maradnia, udvarias orgazmust színlelnie, tökéletes idomokkal bírnia, vagy a szendét eljátszania, mert tudja: nem fogja ítélet érni azért, ami a legszebb tud lenni a nőségben. Ha viszont megrontotta a szívedet a pornó, a kettős erkölcs, a keserűséged vagy a belső igénytelenséged, akkor mindezt soha nem élheted meg vele, általa.

És egyébként mi sem eleve vagyunk istennők. Sokan maguk alá gyűrnének, de hiába, a silány bírvágy az igazi vénuszságunkat nem érinti. Életünk különböző szakaszaiban kisegértől szemüveges bölcsészen át a sugárzó istennőig terjedünk — ha módunk van, hogy megélhessük.

*

A blog legszexibb írása és az én szexualitásomhoz való attitűdöm még mindig ez:

imádom a szőrös férfitestet

És a liberális ellenzéknek arról, hogy (a Pride napján) miért csak heteroszexuális vonatkozásban írok erről:

tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?