Itt maradt vázlatban a sorozat harmadik része. Az első két részt 2013 októberében tettem ki:
Most újra fellángolt a téma, egyrészt mert Laci arról panaszkodik, hogy
már beszélgetni se lehet, másrészt a
lenge ruhás nők látványa miatti frusztráció, amiről tényleg azt hittem, hogy uborkaszezonhoz illő lesz, helyette kommentroham, “Éva, vedd be a te is a red pillt” nicknevű próbálkozó, komolyangondolom@ e-mailcímmel. Nőkövetelés,
tömeggyilkossággal fenyegetőzés, ha “nem lesz válasz a problémára” (értsd: ha valaki nem fekszik le az ínségben élő férfiakkal, jaj, de rutinosan fogalmazok már semlegesen), harmadrészt az a téma, hogy
miért, kinek a kedvéért legyen, lehet magával elégedetlen, változtat a megjelenésén a nő.
Probléma van, azt mondják a férfiak. Nagy probléma van: nem engedelmesek a nők. Legalábbis az interneten nagyon pörög a téma. A válaszok, amelyek a problémára születtek:
PUA: pick up artists, amerikai eredetű csajozási know-how gátlásos férfiaknak, akiknek azonban van a probléma megoldására kétszázezer meg félmillió forintjuk. Tanfolyamok, oktatóvideók és -anyagok, táborok.
MGTOW: saját útjukat járó férfiak, szintén felépített elmélet és rendszer, erről
itt írtam, nőgyűlölő alapú, érvelésű döntés, nő nélküli vagy nőcsökkentett életforma. Hogy azért a nők mégis érdekesek, és ha máshogy nem, akkor támadni, zaklatni őket, azt szegény Huffnágel példáján láthattuk.
MRA: Men’s Rights Activism, férfijogokért kiálló, antifeminista férfiak.
Részben ezekkel átfedésben: a fent már említett red pill, a nagy megértés, hogy a férfiak egyrészt a hagyományos családmodellel, másrészt a feministák által át vannak verve, szükséges az új férfiasság definíciója, úgy is lesz nőd, sőt, úgy lesz csak igazán, ha rendben vagy magaddal, ha magadat megbecsülöd, nem szolgáltatod ki, nem válsz egy nő pincsikutyájává.
Mindegyik irányzat az új feminista nőt és a feminizmus terjedését teszi meg a bajok, a férfibánat, a nőhiány, kudarcok, lecsúszás, hajléktalanság stb. okául.
Figyelitek? Iszonyúan semlegesen fogalmazok, nem engedek az ítélkezés és a gúnyolódás kísértésének. (És mégsem: hú, de készítenék egy rajzfilmetűdöt a siófoki strandról, madártávlat, felülnézet, ahogy átrendeződik arra a hírre, hogy megint jönnek a puások.)
Mindegyik neten terjedő férfiválasz igyekszik magát úgy beállítani, mint a jövő útját, mint terjedőben levő, tömeges és egyedül érvényes megoldást. Mindegyik azon alapul, hogy a férfiaknak problémát okoz, illetve vállalhatatlan áldozatot és gyakori kudarcokat jelent a nőkkel való hagyományos ismerkedés és párkapcsolat. Mindnek sajátos, angolból fordított zsargonja van. Mindegyik képviselői szokatlan hevességgel vannak jelen a neten, élénken vitáznak, különböző álneveken vehemensen kommentelnek nyilvánvalóan más értékeket valló felületekre, térítő szándékkal. Mindegyik vagy-vagynak állítja be az elutasított régi és a biztos megoldást jelentő új férfi-nő modellt. Mindegyik lényegileg egyforma, homogén tömbnek, jól leírható csoportnak kezeli a nőket és a férfiakat, biztos állításokat tesz arról, hogy mi a motivációjuk (ebben még a PUA a legárnyaltabb). Mindegyik instrumentális, vagyis nem személyközpontú. Nem szubjektumnak, hanem objektumnak tételezi a nőket (ez a nőgyűlölet lényege). Mindegyik válaszkísérlet nélkülözi azt, amit én
humánnak nevezek és a párkapcsolataimban megéltem: az esetlegességet, a rebbenést, a szépséget, az elmélyült érzelmet és intimitást, a sosemvolt történetet, a bizalmat.
A PUA, az MRA és a red pill gyakran használ háborús retorikát, ami ijesztő. (“Huffnágel Army”, “csapataink kapualjról kapualjra szabadítják fel a férfiakat, és vágják el a nők utolsó pénz-, figyelem- és spermautánpótlását” — sokan próbálták ezeket tompítani azzal, hogy Huffnágel viccel, görbe tükröt tart a feministáknak. Nos, Huffnágel, akiről azt tudni, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy súlyos depressziós és/vagy feladta az MGTOW életet, összeroppant és eltűnt a virtuális terekből, szerintem nem viccelt, és ha viccelt is, sokan vették őt véresen komolyan, mert remekül kiszolgálta a paráikat, gyanakvásaikat és nőgyűlöletüket.)
Egyébként néha feministák is élnek a háború ihlette szókinccsel. Hogy ezt pont
ez alá a poszt alá sikerült, az nekem nagy csalódás volt, akkor már tudtam, hogy ez a blog nem az a hely, aminek akarják, és innen másfelé megy, menjen is az, aki magát nagyon okosnak, kizárólag áldozatnak, a feminizmust pedig harcnak és győzelemnek képzeli el.
Nem csak interneten tapasztalható a frusztráció: nők is mesélnek, hogyan viselkedik a visszautasított férfi, hogyan ragad rájuk, zaklatja őket.
Én megúsztam. Nekem ez hökkenet, hogy “a” férfiak ezt akarnák.
Pedig itt ezt állítják. Hogy mit? Itt vagyunk mi férfiak, nem vagyunk “alfák” (ez kedvezőtlen státuszt, kevéssé vonzó megjelenést, szociális képességek nehézségét jelenti), de mi is szeretnénk párkapcsolatot, nőt. Ilyen késztetéseink vannak, ez biológia és evolúció. Ilyenek vagyunk, kész, ez adott. Társadalmi probléma az, ha a nők újabban már nem hajlandóak, ha öntudatoskodnak, és ebből nagy baj lesz: egyre több férfi mond fel, vonul ki, szabotálja a hagyományos, nőknek biztonságot jelentő intézményeket, és válik lélektelen, célratörő csajozógéppé, vagy vonul önkéntes cölibátusba. Eddig is csak a szex reményében játszották el az érzelmeket.
Én erre azt mondom, hogy nem, nem ilyenek vagytok. Sem eredetileg nem, sem többségében. Az, ahogy a szexualitással kapcsolatban viselkedtek, tanult, kulturális mintázat. Minden társadalomban mindenki, az abszolút többség elsajátítja a tól-igokat, tehát hogy milyen igényét, kínját milyen határig fejezheti ki szankció nélkül, és mit kénytelen a maga jóllétéért megtenni, mi a jogos panasz a közösséggel szemben. Ti mint hatalommal bíró csoport tagjai ezt a követelőzést sajátítottátok el, ebben erősít meg benneteket a pornó. Ahogy Hirlando írta, míg ti a szexben a legfinomabb tortaszelet és a pufirizs-korong között választotok nagy finnyogva, a nőknek a szöges banán és a patkányméreg között tart a skála.
Az igény és a kín nem valami természeti törvény ám (nektek nincs mit tenni, megláttok egy nőt a buszon, és akkor muszáj, és ez micsoda kín), titeket a rape culture és a pornó agymosó hatása tett ilyenné, meg még a tetejébe egymást hergelitek, hogy nektek micsoda kockázat és áldozat egy saját szempontjait érvényesítő másik emberrel a kapcsolat, hogy hogyan húznak le, aláznak meg, csalnak meg, cserélnek le titeket a nők.
Ti biztonságra törekszetek, garanciát akartok, hogy lesz nő, de nem kell nagyon beletennetek magatokat (azt, amitek talán nem is igen maradt: személyiséget, hitet, lelket), titeket nem ér hátrány, trauma, bántás, nektek a nőkkel való kapcsolat csupa kéj és faszagyerekvagyok-élmény lesz, ja, és nem is kerül sokba (amibe eddig a felszínes kapcsolat került, az most a PUA-oktató zsebébe vándorol).
Ez egy gyermeteg, önös elképzelés, gyenge, instabil, beszűkült és kudarctól rettegő emberek hajlamosak így gondolkodni, és garanciát csodamódszerektől, tanoktól vagy az egész világtól elvárni.
Hogy szerintem mi a megoldás? Először is, szerintem a nőhiány nem társadalmi probléma. Nem lehet megkerülni azt, hogy ha nem akarunk szenvedést és traumát, akkor mindenki azzal fog kapcsolatot teremteni, önként, aki a számára vonzó. Itt erőltetésnek, érvelésnek helye nincs, ez a terület szabad világ, panaszkönyv nem létezik. Nem a kereslet-kínálat az elv, nem lesz minden igényre válasz. Az életnek sok más szép területe van, az egyedüllét pedig nagyon is értékes állapot.
Hogy mi a vonzó? Kinek mi. Sokféle ember van. Van, akinek a Ferrari, ő majd megvárja a maga ferraris lovagját, amennyiben a férfit se zavarja, hogy itt a ő Ferrarija a vonzerő, és nem mondjuk a lénye. Van, akinek a
vonzó külső, másnak a személyiség, vagy az, hogy az illető megbízható, nem felszínes. Nem, nem a nő választ, a nő azért választ, ha választ, mert szociálisan ügyesebb, nem annyira gátlásos, és mert nem akar annyira minden áron valakivel, bárkivel szexet, tehát nincs ennyire kiszolgáltatva a
kellnek. És nők is ugyanúgy visszautasíttatnak, mégpedig rendszeresen, és sokszor, ahogy borderline említette, az ejakuláció után.
A társadalmi probléma a nők tárgyiasítása, a rape culture, az elképzelés, hogy a férfiaknak jár a szex.
És hogy mi a jövő? Szerintem, és ez most igen optimista elképzelés lesz, igenis mozdul, változik a helyzet, és a nőkben van a kulcs. Sok kis kacskaringó, sajnálatos jelenség, visszacsapás lesz, de ezzel együtt a nők lassan megtanulnak öntudatosak lenni, felismerni a saját érdeket, átlátni az ellenük irányuló manipulatív, bűntudatkeltő technikákon, elváró viselkedésmódon. Megtanulnak nem áldozathozó, kibíró üzemmódban létezni, nem elolvadni egy lánykéréstől, egy -né utótagtól vagy a családalapítás gondolatától. Rendbe teszik a saját sebeiket, nem tagadják meg a szexualitást, kevesebb traumát szereznek, megtanulnak nemet mondani és önmagkról gondoskodni, magukért kiállni. Itt öröm és béke akkor lesz, ha eközben nem frusztráltak, nem asztalverős önigazolósok, nem bántani akarnak, hanem teremtőek,
vissza nem vágók, méltók, skandinávok, felelősségvállalók. Lehet, hogy nem harsonásan és nem folyamatosan lesznek boldogok, de reményeim szerint korrektek és egyenes tekintetűek lesznek.
Ha ez így lesz, ha sok ilyen nő lesz, akkor a férfiak is igazodnak. Talán marginálissá tud válni az az elgondolás, hogy a férfi kínzó szexvágya össztársadalmi probléma, amit a társadalomnak, a nőknek kell megoldania. Talán sokan kezdenek majd terápiára járni, magukat őszintén rendbe hozni akarni, és azok a segítők korszerű szemléletűek és érdemben segítők lesznek. Talán egy nap őszinte szívvel állhatunk egymás mellett, férfiak és nők, talán megtanulunk
szexfüggetlen barátságossággal létezni a világban, nem mindig gyanakodni, mindent arra kihegyezni. És akkor lesz több felszabadult ember, szép, nem érdekalapú kapcsolat, és nőknek is élvezetes szex. És nem lesz manipuláció és erőszakosan ostoba érvelés és hibáztatás és kín és fogcsikor.
Nem a prédát leső, örökké várakozó magatartás, hanem szexfüggetlen barátságosság. Mint az a szinte szép fiú, aki késő este, konditeremből jöttem, lassan tekertem, elhúzott mellettem a biciklijével, rámmosolygott, majd együtt fogasoztunk, együtt szálltunk le, és ott nagyon kedvesen azt mondta, hogy ő most leül a lépcsőre, és megeszi a kezében levő dobozból a fél pizzát. Mivel láttam, hogy a zsebében van egy henger alakú csomag keksz is, megkérdeztem, kér-e egy nejlont. Nem kért. Köszöntünk. Ment enni. Tekertem haza. Elmúlt az icipici gyanakvásom is, örültem, hogy van ilyen, lehet így is két mondatot váltani.
Az egész biztos, hogy a PUA-hoz, MGTOW-hez, redd pillhez nekünk nőknek nem lehet és nem is kell sehogy nőként viszonyulnunk. Nem lehet rá reagálni sehogy, nem lehet elfogadni az alapjait sem, mert az pont a lényegnek, a humán kapcsolódásnak a felmondása.
*
Ezeket mind most írtam, a 2013 őszi vázlatom nagyobb része cirkalmas és használhatatlan, kivéve ezt a bekezdést:
Mit tehet a jó szándékú, szexuális dühtől gyötört férfi? Aki nem akar erőszakos lenni? A válasz a “férfijogi” társaságnak nem fog tetszeni, és a hangsúly, amellyel azt mondják: na persze!, maga a probléma. Az ilyen férfinak a szocializációjával szemben kell elsajátítani bizonyos viselkedéseket, így törekedni tartós vagy alkalmi kapcsolatokra, személyisége fejlődésére, traumái gyógyulására, követelő énje csitítására, és arra, hogy ne legyen taszító annak, akivel szexuális kapcsolatot akar. Felelősséget kell vállalna a szexualitásáért, azért is, hogy vonzó legyen, és ha nem vonzó, akkor ne manipuláljon, ne hibáztasson másokat, ne gyártson frusztrált elméleteket arról, hogy a nőknek csak a pénz és a rang kell, hanem fogadja el a helyzetét. Felelősséget kell vállalnia a fogamzásgátlásért is. Nem lesz könnyű dolga, alább kell adnia az elvárásokból, amelyeket a szexipar gerjeszt, és mivel a késztetéseire válasz nem jár, nem automatikus, bizonyos mennyiségű szenvedéssel együtt kell élnie. Nevezhetjük frusztrációnak.
Na jó, van még egy-két részlet:
nem akarom megérteni őket, már csak azért sem, mert szerintem nem elsősorban egyedfejlődési, kora gyerekkori traumás, pszichés oka van a szexszel kapcsolatos jogosultságérzetnek és a dühöngő (de csak bizonyos nőkre irányuló) baszhatnéknak, hanem társadalmi, hatalmi.
illetve nem tudom. de ha pszichés, akkor is az ő felelőssége, hogy segítséget kérjen. és olyan világban kéne élni, amelyikben a baszdüh (tudom, hogy nem pc, de rövid) kiélése több hátránnyal jár, mint amekkora a nyeresége.
Harc férfiak és nők között? Ellenségesnek tűnik, de nem mi akartunk háborút. Mi nem háborút akarunk, hanem olyan békét, aminek nem a mi összeszorított fogunk, ingyenmunkánk, hallgatásunk az ára.
Hogy is kezdődött a háború? Minden rendben volt, aztán a nők elkezdtek ugrálni? Dehogy. A privilegizált (elnyomó) csoport normálisnak, adottnak tartja, hogy őneki mi minden jár, és a maga — gyakran társadalmi érdeknek nevezett — kényelme érdekében meghatározza, hogy a nőknek mit kellene tenniük, érezniük, hogyan kell viselkedniük, hogy neki, a férfinak jó legyen. Ezt a nő, ha átlát a folyamaton, és nem akar tönkremenni, elutasítja, ilyen alapokon nem kezd kapcsolat, és erre egyre több lehetősége van. Erre az elnyomó (mint személy és mint tendencia vagy intézmény is) reagál. Ez a háború, nem úgy kezdődött, hogy a nők a vakvilágba, unalmukban elkezdtek elégedetlenkedni.
Innen, a nők felől nézve nem az a probléma, hogy őt, a férfit mi feszíti, és hogyan elégülhetne ki, hanem hogy a nő gyönyörteli szexhez jusson, és ne fenyegesse a biztonságát senki, ne nyomassza, ne akarjon olyat, amit a nő nem akar. Velem, a nővel nincs gond, nem vagyok beteg, legalábbis a sérültségem nem ragadtat mások bántásra (leginkább öngyűlöletre ragadtat). Ugyanis az is hatalmi kérdés, hogy kit bánthatunk a sérültségünk miatt/jegyében/általa felhatalmazva. Akárhova nézek, nem látom azt a sok szenvedő, könnyes szemű, megoldáskereső férfit, csak olyat, aki attól szenved, hogy nem szexelhet azzal, aki vele nem akar szexelni.
Férfit és nőt én egyívású emberi lénynek látom, akik kölcsönösen tudnak egymáshoz kapcsolódni, pontosabban: ez a kölcsönösség az egyetlen értelme a kapcsolódásuknak. Minden más szenvedést okoz, és nem szükségszerű. Az éhes oroszlánként viselkedő férfiakat visszaélőknek tekintem, a hörögve közeledőket bűnözőknek, akik ellen védjen meg a jogrend és a közítélet, ne az, hogy a nő, vagyis a metafora szerint a majom a fán él, és csak a jóllakott oroszlánok közé jöhet le.
Tagged:
antifeminizmus,
egyenlőtlenség,
elvárások,
feminizmus,
jöbő,
miért?,
nőgyőlölet,
nők elleni erőszak,
probléma,
pua,
sorozat,
szex,
szexualitás,
társadalom ![]()
![]()
