a ti traumátok

…az, hogy másképp képzeltétek. Nektek nem ezt ígérték.

Gazdagon bemutattátok tegnap és tegnapelőtt, mi van a fejetekben, szívetekben, és mennyire nem működnek a stratégiáitok. Meg azt is, hogyan kell másokkal nem törődve erőszakoskodni, rászállni, hangulatot rontani, majd a házigazdát hibáztatni. Felbolydult a méhkas, hadat üzent a blogger. Elég fura, hogy szerintetek nem írhatom azt, amit gondolok, illetve ha igen, majd megtanítotok, mi az igazság. Hogy lettem ennyire érdekes?

Most nem kell idézgetnem és összefoglalnom, miféle mentalitásról beszélek. A probléma az, hogy itt elég sok réteg van, nem nagyon fogjátok föl, ti amúgy is mozaikosan és felületesen olvastok, mert egyáltalán nem vagytok kíváncsiak a posztra, csak a saját agresszív kliséitekre, és hogy azoknak keressetek felületeket. Nem értitek, és nem is akarjátok érteni, mit írok, miért írom, mert dühösek vagytok, és az én területeimen, amelyekben a szövegeim fogannak, fél- vagy zéró műveltségűek. Ezen kívül pedig érzelmi analfabéták és személyiségzavarosak.

Na de az öszefüggéseket meg lehet azért állapítani, nem csak a ti kedvetekért, nektek mindegy. Nem nekem van problémám ezzel a nemi leosztással, nem én sírok, illetve látom a felelősségemet, nem függök, megvannak a stratégiáim, hogy az egyenlőtlenségek közepette mit lehet mégis tenni, hol van a produktív élet, és ezért nem kellenek önigazoló magyarázatok, nem vagyok ideologikus — sosem voltam.

Eközben ti aggódva, atyáskodva kíséritek figyelemmel, mivé alakul “Csao elvtársnő” blogja, ahogy erőltetetten neveztek (ugyanezzel a buta, jogosult fölénnyel, álságos jóindulattal próbáltatok már állást foglalni, békíteni más ügyemben is. Úgy érzem magam, mint egy rituális állat). Mindegy, csak lekezelés és beleokoskodás legyen, és valahogy ki lehessen hozni, hogy én vagyok az agresszor.

Azok a lájtos kommentelők, több évre visszamenőleg, akik ambivalens módon vannak a bloggal: éhezik, keresik nők közelségét, témáit, de a körükben nem képesek humán módon, tisztelettel viselkedni, és elég egy kicsi bírálat, hogy érzékenykedni, erősködni kezdjenek, és kibújjon a szög a zsákból: nem kapcsolódni jöttek, hanem kontrollálni.

Ezek a nagyokosok, megszokták, hogy ők csak járkálnak, nézelődnek, semmivel nem tartoznak, de a véleményük egyenrangú, sőt, ők majd megmondják nekem.

Az ideológusok viszont egészen elképesztően tolták. Ők a f*** csövét szívták, úgy növekedtek ilyenné, úgyszólván. Jöttek is innen-onnan összeollózott, béna mondatokkal, folyton osztott, minden blogra beügyeskedett bulvárcikkekkel (mint bizonyíték, úgy bizony) és nőgyűlölő linkekkel, vagy saját szavakkal bénácskán összegezve, hogy mindenki milyen szemét, a szex jár, és ők nem tehetnek semmiről. A legerősebb a szegény férfiak mind áldozatok, a feminizmus tette őket tönkre, meg a rikácsoló nők, akik szeretet helyett rá akarják őket venni az alantas mosogatásra vonal volt.

Mi már ezt jól ismerjük, semmi sem változik évek óta, se az érvek, se a ti életetek, se a dühödtség, a képzelt ellenség. De azért itt van sok-sok új olvasó, amióta a könyv kijött, még több, és igen nagy volt az elképedés, hogy akkor ez ilyen? Volt, aki innen jött rá: a feminizmus csakis valami pompás eszme lehet, ha ilyenek az antifeministák.

Én most elmondom nektek, mi a ti traumátok, vagy ha az nem, problémátok.

Ti azt hittétek, hogy nektek minden jár, mert ebben nőttetek fel. Nektek minden azt súgta, hogy űrhajósok, feltalálók, sztárcsatárok lesztek a születésetek jogán. Közepes tehetséggel, vagy semmilyennel is majd csak lesz valami, tanultok egy kicsit, vagy nem is, vagy nagyon, de nektek akkor is több jár érte, mint a lányoknak, mert ők csak szorgalmasak. Cigi, pia, iskolai botrányok, felelőtlenségek és kisszerű húzások bocsánatos bűnök: fiatalság, bolondság. Valamint elég, ha egy fokkal vagy szebb az ördögnél. Meglesz így is a jó állás. Az álomélet (az alfák sorsa) anyagi javak rivalizáló halmozása, erőalapú helyezkedés, kis korrupció, üzletek, másokon átgázolás és sok-sok nő, tökéletes testű tizenkilenc évesek (szőke, és ikrek!). Közben alázatos, boldogtalan anyátok, akit mélyen lenéztek, noha rászorultok, mossa a fékcsíkot a folttisztító szappannal, főz, ellát, sóhajt, el is tart, ha úgy alakul. Nő is lesz, komoly kapcsolatra is, alázatos, odaadó, termékeny, hű, mert ki ne akarna egy ekkora főnyereményt?

Az évek teltek, anyu egyre csak mosott, de állás, vagyon, virulás nem jött össze a valóságban. A csajokra hajtás se sikerült úgy, ahogy ígérték, és amikor nem működött a dolog, vagy téged dobtak, vagy pincsikutyaként tapadtál a nőre — neked azt mondták, virág, romantika, esemesek és vacsorák, szex lesz abból! –, akkor nagyon fájt és csalódtál, pedig az eredeti elképzelésed volt a téves.

Esetleg korai házasság, éretlenül, csak előnyt keresve, beledumálva, emberként nem is kapcsolódva, hiszen ki sem alakultatok emberként. Érdekalapú egyezkedés volt ez, a jelmezek alatt már domborodott a gyanakvás. A te szereped az, hogy hajlandó vagy elvenni őt, aztán hozod haza a pénzt, okoskodsz a kanapén, te nem tudsz lelkizni, te nem tudod pelenkázni a gyereket, te gyereket se akartál, de fogamzásgátolni sem tudtál, illetve hagytad magad beledumálni abba is, ami egyedül érdekes egy nyomiban: hogy igát húz és van néhány ondósejtje (igen. ez a rögvalóság, akkor is, ha az elején van valami érzelemszerű, és cikornyás ezüst a dőlt betű az ültetőkártyán).

Szóval, ez az egész szükségképpen pofára esésben végződött, akkor meg kellett valami magyarázat. Közben annyi minden történt, hogy pont a személyiséget kiérlelni, emberséget megtalálni, felnőni nem sikerült. Az volna a felelősségvállalás.

Maradtak a hangzatos, önfelmentő magyarázatok. Jött a bétaelmélet, jogkövetelés, jövővázolás és bírálat. A gyűlölködés az alfák iránt és a nők iránt, meg az önsajnálat. Minden nő egyforma, mind kihasznál, csak az alfa kell nekik, fűvel-fával lefekszenek, csak veletek nem, meg kéne ezt rendszabályozni. Bezzeg régen, alázatos nők voltak, akik nem mondtak nemet, szépen, mosolyogva vezették a háztartást, nevelték a gyerekeket, és ti biztosak lehettetek abban is, hogy tőletek van a gyerek. Nem volt baj, hogy berúgtál és sose vagy otthon. És főleg nem akartak önmegvalósítani, de még főlegebb, nem kerestek többet. Válás esetén is szépen meg lehetett hurcolni őket, ki lehetett őket rakni a lakásból. Azok voltak a szép idők! Volt kockalada is, szotüdülő, bulgár tengerpart, és alufóliában-papírban volt a Milka!

Elhittétek, hogy a nők mások, elemien azok, mástól boldogok. Ki is kiáltottátok erőszakos hárpiának, aki ugyanattól boldog (saját döntések, saját élet, önálló gondolatok, igény a valódi szeretetre, vágyott társsal élvezetes szex, nem csak roskasztó terhek, komolyan vétel). És ott ültök keserűen, csalódottan az életetek romjain: az eredendő hatalomtöbblettel és a könnyítésekkel nem mentetek végül semmire.

Álljunk meg: én nem hibáztatlak titeket: tényleg ezt mondták nektek. Eléggé irreális volt, de én is ugyanott nőttem fel. Három bátyám van, és bántalmazó, magát mosdató áldozat-apám. Nem nagyon értenek engem.

Na de az élet jelzett, világosan, és ti már nem vagytok fiatalok.

A PUA-ra, Red Pillre meg a többi erőltettett eszmére-módszerre nem azért van akkora kereslet, mert a nők mások, és ti meg akarjátok érteni ezt a másságot, és visszacsinálni valahogy, valami varázslatosnak gondolt, férfias fellépéssel azt, amit a feministák elrontottak. Hanem azért ilyen népszerűek, mert titeket átvertek, és most a nálatok maradt apróból szeretnétek kiügyeskedni mégis valami olyasmit, valami alfaszerűt. Közben megy el a rengeteg idő és érzelmi energia a gyűlöletre, a hibások keresésére, torzultok el ebben. És ezt már nem lehet megmagyarázni, hogy de ti azt hittétek. A felnövés, az új kor járata, úgyszólván, elhúzott, pedig sokáig állt a megállóhelyen. Tényleg sok jelzést kaptatok, szólt a világ, láthattatok boldog nőket, a válás előtt is elmondta, már évekkel korábban is jelezte a társatok, mi a gond.

A társatok nem volt veletek boldog. El is mondta az okát. Szarul volt, és nem volt kedves ő se.

Arra azt mondjátok, shaming language. A nő, akinek nem kelletek, shit tesztel, nyilván, mert az nem lehet, hogy ne az legyen, amit te elképzeltél. Rákaptatok a pornóra, kinyírtátok vele a talán-lett-volna-valami szexualitásotokat, irrális elképozeléseitek vannak a női testről és működéséről, a női vágyról. Gyűlölitek, sértegetitek, zaklatjátok azokat, akik után sóvárogtok, bizonygattok és fossátok a szót. Barátzóna, a nő hipergám ösztöne, nőpárti jogrendszer, kifosztott és utcára tett férfiak, akiknek nincs más választásuk. Pedig ők hozták létre a civilizációt. Fájdalomtól üvöltő, pompás oroszlán, skorpió szipirtyók és hárpiák. Fenyegetőzés, hogy kihal Európa, összeomlik a nyugati civilizáció, jönnek az arabok, ha nem lesz valami nektek kényelmes, fura fundamentalizmus (pornó azért legyen!), és persze jog a szexre, olyan szexre, amilyet ti elképzeltek. A kínzó szexhiány miatt le is fogtok mészárolni valakit, majd meglátjuk.

Mint óvodás, amikor elfogyott a pilótakeksz: ha neki van, nekem miért nincs? Azért, mert te nem voltál elég jó, nem volt szerencséd, mostanra meg beleőrültél a magyarázataidba. A vonal, a hatalomfosztottság határa nem a férfiak és a nők között van, hanem a vonzók és az ügyetlenek között. Ügyetlennek lenni szar, ritkán megélni a szex teljességét kínzó érzés, de el lehet viselni agresszió és pótcselekvés nélkül is.

Fogalmatok nincs, mitől jó egy nőnek, mi teszi boldoggá, milyen a pillanatban kapcsolódni, milyen az emberség, mert nektek csak férfi van meg nő, és úgy, ahogy ti elképzelitek. Mindenki ellenség, pedig csak elhúzódnak. Az, hogy nem vagytok elég vonzók, összeesküvés és igazságtalanság. Miért nem kötelezhetők a nők a házasságra, szexre? Szent Pálra meg a házastársi hűségre hivatkoztok, szelíd és simulékony asszonyokat emlegettek.

Eközben mi feldolgoztuk a traumáinkat, mert nekünk se volt fáklyásmenet a párkapcsolati sztori. Új fejezetet kezdtünk, kátyús utakon jöttünk ki a nyomorunkból, és nem vádaskodunk, hanem értelmes dolgokkal foglalkozunk. Férfiak százai, ismerőseim nyavalygás és farokméricskélés helyett keményen dolgoznak, művelik lelküket és elméjüket, izmoznak, jó az illatuk, érdekli őket a világ és benne az emberek, nem akarnak garanciát, nőkkel is pompásan kijönnek, nem félnek tőlük és nem látják őket mitikus ellenségnek, élet-halál urának. Nem csak szexre és szexért kell nekik egy nő társasága. Van szexuális életük, vagy nincs, esetleg akad, akadozik — nem ez definiálja azt, ahogy az embertásaikra néznek. Megvetik azt, aki nem ért a szóból, és érzelmileg vakon ver le ezt-azt a Pradóban. Nem értenek titeket, azt hiszik, ez valami vicc.