az én hercegnőm

Ezt a képet a már említett trikóról egy olvasó facebookján találtam, aki lányos apa, és részletes elemzést is írt a témáról. Ursus arctos vendégposztja, a szöveget január 1-jén írta.

*

Ő az én hercegnőm, ő az én kislányom, ő az én tulajdonom…

Egy viszonylag népszerű fotó vissza-visszatér az üzenőfalamra. A képen egy póló, rajta feliratok, amelyekben egy lányos apa inti a képzeletbeli, leendő vagy akár aktuális udvarlót, barátot, hogy mire figyeljen, mit kerüljön el. A közepesen népszerű megosztás sok lájkot, egyetértő megjegyzést generál. Nem is érdemelne ez több figyelmet, mint az átlagos viccespóló – azokat sem szokás komolyan venni, azonban én úgy tapasztaltam, hogy nem csak netes, webkettes és korántsem csak férfias közegben uralkodó az a vezérelv, alapgondolat, amely a pólón jelenik meg.

A humoros(nak szánt) mondatok első blikkre tulajdonképpen egy indokolt, érthető érzés szándékoltan markáns megfogalmazásai: miden apa (szülő) szeretné a lányának a legjobbat, szeretné megóvni minden bajtól és – úgy tűnik – ennek akár az is helyes, elfogadható módja, hogy a kislány barátjával szemben egyfajta lelki terrort, vagy akár közvetetten fizikait helyez kilátásba.

Férfiak, nők, fiatalok és idősebbek egyaránt gyakran kérdezik meg tőlem, amikor megtudják, hogy két lányom van és már bizony nagyobbak: na, és nincs gond a pasikkal, mit szólsz a pasikhoz, nem félted-e a pasiktól, gondolom figyelsz a pasikra stb. Az ostoba klisé-észjárás még néha olyan szép formában is kiteljesedik, hogy engem nyugtatgatva közlik: „Ha téged meglátnak a fiúk, biztos összeszarják magukat!” Világos: aki 183 magas, száz kiló, javarészt (még) izom, kopasz és körszakállas, az nyilván ijesztő, agresszív figura, aki megjelenésével s esetleg egy acélos, erőfitogtató kézszorítással könnyedén lehűti lánya udvarlóinak helytelen gondolatait. Gyakran persze maguktól az “aggódó” apa-társaktól hallani hasonlókat, akár kérés nélkül is: „Levágom a faszát, csak próbálkozzon akármelyik!” vagy “Lefűrészelt csövű vadászpuskával várom a faszikat!” Igencsak jellemző, amit egy szintén lányos apától halottam panaszként. A lányának pasija van, de nem tud rá rosszat mondani: jó tanuló, jó sportoló, illedelmes, figyelmes, segítőkész. Hát mit csináljon ezzel, nincs miért utálni, milyen szar ez már…

Egy dolgot nem árt tisztázni, gyorsan az elején. A legtöbb hőbörgő vagy éppen nem hőbörgő apa kamasz lányával való “törődése” nagyjából ennyiben merül ki, leszámítva a “tanulj már, miért nem tanulsz” imamalmot. Manapság könnyű szembesülni azzal, hogy az átlag apa (vagy akár anya) mennyire nincs tisztában a gyermeke életével, azzal, hogy mi érdekli őket, mivel foglalkoznak, mi a menő, mi a ciki. A felnőttkor vélt bölcsességének piedesztáljára felkapaszkodott (mellesleg ez a piedesztál gyakran egy magánélet romjain billeg) szülők magabiztosan osztják az észt gyermekeiknek. Például a fűről (mert mi pl. nem ittunk, de az egyébként is más), internetről-facebookról (mert mi nem a Sky Channel és később MTV előtt töltöttünk egész délutánokat), divatról (hiszen mi nem akartunk mindenáron egy Nike-ot a Jákóitól és nem öltöztünk hülyén), vagy akár a szar zenét nyomó Lady Gagáról (hiszen a nyolcvanas-kilencvenes évek könnyűzenéje maga volt a megtestesült igényesség), persze tévedhetetlenül és rendíthetetlen magabiztossággal.

Ennek tudatában elszomorító, hogy ha csak viccből is (de félek, sokan komolyan) azt tartják egy lányos apa legfőbb és reális okot adó aggodalmának, hogy a leánya szexuális életet fog élni; vagy megesik, mint egy taknyos libapásztorjányka; esetleg hazavisz valamit a bugyijában, amit nem szeretett volna. Ezek megelőzésének legjobb és célravezető eszköze (és egyfajta komoly, nemes atyai kötelesség) természetesen a fiúbarátok verbális vagy pszichés terrorizálása.

Meggyőződésem, hogy az egész mögött a fiatalok, saját gyermekeik élete, gondolatai ismeretének teljes hiánya, korlátolt férfisovinizmus, és képmutató szexuális kulturálatlanság rejlik.

Nagyon nem is mennék bele abba, hogy mennyi és milyen sokféle, jóval nagyobb aggodalomra okot adó jelenséggel találkoznak és élnek azok a lányok, akiket apuci szeretne megvédeni. Mennyi másféle probléma, gond adódik, amelyek egy egész életre szóló gátlások gyökerei lehetnek, de a kedves apukák észre sem veszik, vagy éppen ők okozzák, rossz szóval, viselkedéssel, természetesen észre sem véve mindezt.

Mielőtt a kérdés szexuális vonatkozását boncolgatnám, érdemes még azt is tisztázni, hogy a megfelelő fiúbarát kiválasztása úgy általában nem a kedves apuka feladata, nincs köze hozzá, nem kell beleszólnia. Mindenki számára, akinek az IQ-ja meghaladja a cipőméretét, nyilvánvaló, hogy mindenféle tiltás, kéretlen tanács, erkölcsi és egyéb elvárások megfogalmazása és hangoztatása abszolút kontraproduktív, és semmi másra nem jó, mint kemény dac kiváltására. Nem tetszik a srác fültágítója, tetkója? Nincs rendes munkája (mert pl. “csak” biciklis futár)? Nem sportol? Nem jó tanuló? Valóban komolyan gondolhatja akárki, hogy egy 16-18 éves mai gyerek arról gondolkodik, aszerint választ, hogy a meglehetősen képmutató társadalmi klisék szerint ki lehet majd jó férj? Hiheti bárki, hogy überokos (és baromira unalmas monológjai és intelmei) befolyásolják majd a lánya választását? Ráadásul az egész dolog nagyon gyakran szánalmasan hazug: a gyereknek még nincs élettapasztalata, de nem nem vak és nem hülye. Ha egy házasság roncsai között marakodó szülők akármelyike akar jótanácsot adni, az nem fog menni, ebben biztos lehet minden érintett. Csak egy kísérlet erejéig persze érdemes lenne megfigyelni, mit szól egy ilyen apa, ha a kislánya hazahoz egy fiút, aki kifogástalan modorú, jó családból van, jó munkahelye van, sportol, nincs káros szenvedélye, van lakása, autója és így tovább – csak éppen mondjuk negyven éves, tekintve, hogy a túlbuzgó apák elvárásainak legfeljebb egy érett, komoly, felelősségteljes, áldozatkész, gyengéd, figyelmes, felnőtt férfi felelhetne meg. Amilyen, mint tudjuk, nincsen is.

Ha ez efféle “jogos” elvárásokon és aggodalmakon túllépünk és beismerjük, hogy értelmetlenek és feleslegesek, azt is be lehet látni, hogy a viccespólós-gondolkodás mögött valamiféle súlyos szexuális frusztráció és lelki nyomor lappang.

Kétségtelen tény, hogy a túl korán, meggondolatlanul kezdett nemi élet meghatározó lehet a későbbiekben és leginkább negatív módon. Érthető, hogy egyetlen apa sem szeretne olyant hallani, hogy imádott kislánya osztály ribanca, mindenki babája lett, de ha ez mégis megtörténik, arról nem a fiúk tehetnek, az biztos. Ez szinte minden esetben a kedves szülők hibája, leggyakrabban olyan egyszerű okból fakad, hogy egy gyermek egyszerűen sem figyelmet, sem valódi szeretetet nem kap otthon (valószínűleg már régóta), és ezt ilyen egyszerű módon próbálja megszerezni. Nyilvánvaló az is, hogy ha már így történt, akkor az apuci hasonló jellegű erőlködése már csak szánalmas kínlódás, amit a háta mögött vagy akár szemtől szembe is csak kinevetnek, mind a kislány, mind a fiúbarát.

Nem kívánt terhesség. Három szó, amely valóságos rémálom a lányos apuci számára, s ettől tűzzel-vassal megvédi a szeme fényét – hiszen, ha így alakul, erről nyilván a felelőtlen fiúk tehetnek. Nem tudom, mit képzel a világról, a fiatalokról, egyáltalán, emlékszik-e még saját fiatalságára az a férfi, aki komolyan gondolja, hogy egy átlagos 17-18 év körüli srác manapság felelősen gondolkodik és partnere iránt érzett felelősségtől áthatva például maga ajánlja az óvszer használatát. Talán van ilyen is. De a fiúk általában nem ilyenek. Mi sem voltunk ilyenek. Fel sem fogják az egészet. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy szigorú atyai tekintet lesz az, amelynek hatására egy lökött, tesztoszterontól szétrobbanni készülő, netes pornón szocializálódott és a szexualitást épp kóstolgató fiú majd a döntő pillanatban visszafogja magát, és óvszert használ annak rendje s módja szerint. Mert a csaja papája szigorúan nézett, amikor elkérte a buliba. Hát persze, így megy ez.

Ez a kérdés (védekezés) általában úgyis az, amelyet apukák az anyákra pöckölnek, az anya dolga nőgyógyászhoz menni a lányával, az apa szerepe annyi, hogy (jó esetben) talán tud erről. Hát mi köze lenne neki ilyen női dolgokhoz? Elbeszélgetni a lányával ilyesmiről? Hát az kínos, meg egyáltalán… az az anyja dolga, ahogyan a mosogatás, főzés, bevásárlás és minden egyéb.

S végül itt van ugye az utolsó rém, hogy a gyermek összeszed valamit. Ennek még a gondolatára is bőszült pszichopatává válik bármelyik apa.

Pedig a fenti három “bajtól” csakis egyvalaki védheti meg magát — maga a gyerek. S ha otthonról hoz annyit, hogy erre képes, akkor jó eséllyel meg is teszi. Ha nem, felesleges bármiféle megkésett erőlködés.

Az ilyen keménykedés, akár enyhe, akár vicces formában nem más, mint az – egyébként létező és súlyos – apai felelősség olcsó és gyors letudása. Ráadásul még egy egyszerű kis egotréningnek is megteszi, elhiheti magával és adott esetben a külvilág felé is vetítheti apuci, hogy ő mennyire gondos, csak a gyermekéért élő apa.

Meggyőződésem szerint van benne még két másik, elhallgatott, be nem vallott motívum is. Az egyik a nők tárgyként, tulajdonként kezelése, amely az egyik feliratban feketén-fehéren meg is fogalmazódik (Ő az én hercegnőm…). A valódi jelentés sokkal inkább az: ő az én kislányom (értsd: tulajdonom), én tudom, én mondom meg, neki ki és mi a jó, ha kell, még a hálószobaajtaja előtt is silbakolok, szelektálok, fenyítek. Ugyanezek az apák a fiuk legrázósabb szexuális kalandjait vállveregető, büszke cinkossággal veszik tudomásul, akár még szívesen kérkednek is vele, mekkora nagy franc a srác: minden héten mást nőt hoz haza!

A másik – ami azért némiképp összefügghet az elsővel –, hogy számos apának feldolgozhatatlan a tudat, hogy a kislányuk már nem az édes, totyogós baba, szép kis bakfis, hanem szexuális obejktum. (Pedig ez, bármennyire közhelyszerű, az élet rendje.) Úgy néznek rá nem csak kortársai, de bizony akár kéjsóvár vén kecskék is, és ráadásul előbb-utóbb nyilván ténylegesen szexuális életet is élni fog a gyerek. Arra gyanakszom, az apák egy részének ez a tény legalábbis nehezen elfogadható. Az persze nem könnyíti a feldolgozást, ha megint csak ugyanez az apa több-kevesebb rendszerességgel szívesen elnézeget egy kis pornót. Nem feltétlenül függő, de egy kevés munkahelyi lazítás, mutatnak a kollégák ezt-azt, vagy egyedül ragad otthon egy hétvégére, és az üres órákat így fűszerezi. Talán még kifejezetten a “teen” kulcsszóra keres rá. A képernyőn a hamvas kis tizennyolcas szakavatott ügyködése teljesen rendben van, no de próbáljon meg csak bárki az ő drága kislányára pajzán módon gondolni — hát levágja a faszát, az biztos!

A vicces póló valójában egy jelzés: a tudatlanság, olcsó vélt megoldások és pótlékok, bunkó férfisovinizmus, teljes szereptévesztés szomorú szimbóluma, külön tragikus, hogy gyakran nők is tapsolnak hozzá. Azt a képet erősíti, hogy a férfi dönti el, mikor érett egy nő a szexualitásra, s ha megérett is, nem szabad rábízni azt, szüksége van az apa kéretlen, macsó hatalmaskodásra, úgynevezett védelmére.